Ubuntu konferencia 2008

A mostani, második Ubuntu konferencia érzésem szerint jobban sikerült, mint az első. Sikerült sok emberrel beszélgetnem, és nagyon jól éreztem magam.

Szerencsére az előre megbeszélt időben sikerült megérkeznem a tervek szerint, parkoló helyet is ott találtam, ahol zaivaldi mutatta ircen. Amint beléptem a kapun az aulába, Phanatic egyből meg is talált :-) A notebookom – kisokos – egyből bekerült a Prága I. terembe, ahol szinte az egész napját töltötte. ijanossal és hunmaattal végig ültük az előadásokat: A konferenciát megnyitó köszöntő után meghallgattam Kelemen Gábor: Fordításmenedzsment az alapoktól előadását. Számomra mókás volt, ahogy a telefonommal, amely bluetooth-os prezentációkép-váltóként működött a kezében, úgy adott elő. Egy rövid szünet után beültem Mátó Péter: Szerverterem egy számítógépben - avagy hogyan élnek a barack lakói? című előadására, amelyet a virtualizációs technológiák miatt érdeklődéssel vártam. Ircen már párszor kérdeztem tőle, hogy a jelenleg az ubuntu.hu-nak otthont adó barack szerver milyen hardverekkel rendelkezik. Most az előadás alkalmával választ kaptam a kérdésre. Az idő nagyon gyorsan eltelt, sajnos nem nagyon maradt idő az előadás végére. Én kíváncsi lettem volna még pár dologra, de majd legközelebb. Az ebéd finom volt, egész jó konyhával rendelkezik a rendezvény központ. :-) Ebéd után Horák György, Török Gábor: Emacs és vim fej fej mellett előadása következett, újra kiraktam kisokost az asztalra, viszont a projektor nem akart működni több notebookon sem. Valamiért egy restart megoldotta. Az újrainduláskor már sokan ültek a teremben, várták az előadás kezdetét. Felhördült a tömeg, amint meglátta az XP-sített témámat :-D Az előadás humoros volt, ahogy a két programot összehasonlította a két előadó. Szekeres Barnabás: A magyar Ubuntu dokumentációs csapat előadása egy kellemes, kötetlen beszélgetésbe csapott át. Deim Ágoston: Központi felügyelet nyílt forráskódú eszközökkel Na ez az az előadás, amitől teljesen mást vártam. A nagios bemutató számomra nagyon nyersre sikeredett, hiányoltam a gyakorlati  részt, bár az elméleti rész végére sem maradt idő. Az előadás alatt értem el a holtpontomat, kényelmetlen volt a szék, leragadtak a szemeim, a könyököm fájt, nem tudtam mit kezdeni magammal. :-( Sütő János: Statisztikai spamszűrők (elmélet és gyakorlat) előadása ellensúlyozta némiképp az előzőt, itt tömény példákat hallottam miszerint statisztikailag sok a spam :-) Szerencsére én a greylistnek köszönhetően nem kapok csak félévente 1–1 spamet. A zárszó előtt kitöltöttem sokadmagammal gyorsan a reggel kapott űrlapot, amikből kisorsoltak 5 db Torma László: Az Ubuntu világa című könyvet. Torost egész nap nyaggattam, ha egyszer hozzájutok egy ilyen könyvhöz, akkor majd dedikálja nekem. Az utolsó, 5. könyvet én nyertem, és nagyon örültem neki! Sikerült is dedikáltatnom :-) Phanatic szerint már senki sem mossa le rólam, hogy megbundáztam a sorsolást! :-D Remélhetőleg jövőre sikerül ismét rendezni konferenciát, amire ha egyéb dolgok nem jönnek közbe, el tudok ismét menni.