Ebay baj
Sikeresen elért engem is az ebay-láz.
Lassan egy hónapja regisztráltam, és a mai napig már 3 dolgot vásároltam.
Ma kaptam kézhez az első rendelést, amit persze utoljára rendeltem a mostani hét elején.
Kis visszatekintés, hogy miért ezen formáját választottam a fizetésem maradékának elköltésére:
Egyik kollégám fertőzött meg, ugyanis először rajta keresztül pár nap alatt sikerült hozzájutnom egy usb-s átalakítóhoz, amely azóta is tökéletesen teljesíti feladatát.
Ezen felbuzdulva regisztráltam hogy majd akkor én! Igen. Sikerült belecsapnom a közepébe.
A regisztrációt követően, még múlt hónap végén megrendeltem egy kártyaolvasót, amit azóta is várok.
Hétfőn megrendeltem Gabinak egy Kingston slim pendrivet, hogy jó lesz neki. Ezt kaptam ma kézhez. 3 gépen is ki lett próbálva, egyik sem ismerte fel. Először azt hittem hogy jó, akkor tanuló pénz volt, rosszat kaptam, de a fórumokat olvasva kiderült, hogy másoknak sem mindig ismeri fel a gépük ezt a slim csodát.
Az eladónak írtam, hogy nem ismeri fel egyik gép sem a kütyüt, és bizakodva várom a korábbi két rendelést, hogy milyen minőségben érkeznek majd.
Hajnali frissítés:
Kaptam válaszlevelet Hong Kongból a hiba elhárítására:
“If it still does not work, please mail it back to me and I will fix / replace for you.”
Visszaküldöm, meglátjuk mi sül ki belőle.